2023.07.02. 15:00
Simontornya évfordulót ünnepelt
A város évfordulós rendezvényén márványtábla került a Helytörténet Házának falára Simontornyán. Az ünnepi testületi ülésen a város polgármestere átadta az elismeréseket.
Simontornya bővelkedik olyan alkotó emberekben, akik sokat tettek a városért.
Fotó: Kiss Albert
Huszonnyolc évvel ezelőtt kapott városi rangot Simontornya. Ebből az alkalomból július elsején, szombaton ünnepség, gyermekprogramok, koncertek várták a közönséget a vár előtti területen.
Kiváltképp a legkisebbeket vonzotta mágnesként a Fanyűvő játékpark, sokan tapsoltak a Bolhazsák együttesnek, nagy sikert aratott énekével Kozma Orsi, majd a szerzeményeivel a Honeybeast együttes, késő este pedig egyenesen fergeteges műsort adott a Hangszerelem zenestúdió.
A Helytörténet Házának fala újabb emléktáblával gyarapodott. Ez alkalommal az idén januárban kilencvenegy éves korában elhunyt, köztiszteletben álló helytörténész, Kiss Margit – ahogy mindenki nevezte: Mimike – márványtábláját avatta fel Torma József polgármester, Máté Imréné, a Simontornya Múltjáért Alapítvány kuratóriumának tagja és Kiss Miklós, a város néhai krónikásának öccse.
Az önkormányzat 17 órától ünnepi testületi ülést tartott a vár udvaron. A résztvevőket, köztük Orbán Attila vármegyei közgyűlési alelnököt, valamint a németországi Steinberg testvértelepülés négy tagú delegációját Torma József köszöntötte.
Alkalomhoz illő mondandójában – biblikus párhuzamot vonva – arra hívta fel a figyelmet, hogy a legfőbb feladatot az alkotás és a teremtés jelenti, természetesen az önkormányzat számára is. Ehhez a gondolathoz kapcsolódva áttekintést adott az elmúlt egy évben megvalósult, illetve a jelenleg is folyamatban lévő, előkészítés alatt álló és tervezett fejlesztésekről.
Huszonnyolc évvel ezelőtt kapta meg a városi rangot
Fotók: Kiss AlbertAzt is hangsúlyozta, hogy Simontornya is bővelkedik olyan alkotó emberekben, akik sokat tettek a városért. Örömmel nyugtázta, hogy kiváltképp sok közöttük a fiatal. Ezt követően átadta az önkormányzat által odaítélt, különböző elismeréseket. A Simontornyáért díjnak posztumusz lett tulajdonosa Könyvné Szabó Éva, a tavaly elhunyt népi iparművész, bőrműves.
A Gyermekeinkért díjat Máté Imre, a Simontornyai Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa vehette át. A Simontornya sportjáért díjat Baum Lászlóné kézilabda játékos, valamint a Simontornyai Kézilabda Klub U14-es utánpótlás csapata – az edzőkkel, felkészítőkkel együtt – érdemelte ki.
A Város Ifjú Tehetsége címmel három általános iskolás, név szerint Emperger Flóra, Kovács Kolos és Závodi Botond büszkélkedhet, tekintettel kiváló sport- és tanulmányi eredményeikre. A Közszolgálatért díjat Ságvári Zsuzsanna, a Szociális Ellátó Központ intézményvezető helyettese kapta meg.
Az önkormányzat két dolgozója, Szántó Klára Gitta, a közfoglalkoztatás vezetője, valamint Hegedüs Mónika, a konyha élelmezés vezetője ugyancsak elismerésben részesült.
A város borát rozé kategóriában a Benb Kft., vörösbor kategóriában pedig Borbás József helyi termelő készítette el. Az önkormányzat által adott díszvacsora után ezeket a már palackozott nedűket meg is lehetett ízlelni a várudvarban. A sör kedvelői örömmel fogadott meglepetésben részesültek: a steinbergi küldöttség az ajándékba hozott, két hordó Wernesgrünert verte csapra.